Ötödik napjukat töltik a celebek a dzsungelben, dacolva egymással, az időjárással, a hideg vízben fürdéssel, a próbákkal, vagy az őserdő állataival.
A hírességek napról-napra nehezebben viselik az együttélést. Ráadásul a vadonban egyre melegebbek a nappalok, ezért a csapat a vízben, közös labdázással lazított. Mindezek ellenére kimondva-kimondatlanul, de kezd elegük lenni egymásból. Ingerültek, feszültek, és főleg éhesek.
Szerencsére Czene Attila ma öt csillagot szerzett, és legalább egy kicsit jóllakatta a többieket. Bárdosi Sanyi és Horváth Éva az idő előrehaladtával úgy tűnik, hogy egyre közelebb kerül egymáshoz. Sanyi pédául lelkesen gondoskodik Éváról – szívesen betakargatja, és megmasszirozza az ex-szépségkirálynőt. A kettős a kincsvadászaton is közösen vett részt, sikeresen birkózva meg a kötelekkel és a csomókkal. A kérdésre a választ azonban elszúrták, így lemondhattak a meglepetésről.
Győző táborparancsnokként rendrakásra szólította föl a többieket, akik erre lázadással reagáltak, fájlalták, hogy Gáspár Győző csak dirigál, de nem csinál semmit. Benkő Dániel és a showman között az ellentétek egyre éleződnek. Ez talán annak is köszönhető, hogy Győzőnek egyre jobban hiányzik a család, az otthon melege. Mivel a lantművész leripacsozta a csapatot, Győzike csúnyán leteremtette. Aztán kiderült, hogy a showman sokkal rosszabbat gondolt a szó jelentéséről, mint amit az valójában jelent.
A többiek szerencsére felvilágosították a salgótarjáni sukár gyereket, de még ez sem volt elég ahhoz, hogy elcsendesedjenek az indulatok. A nézők szombaton Horváth Évától várják a bátorságpróba teljesítését.
Forrás: bulvar.ma.hu
Utolsó kommentek