HTML

Celeb vagyok,

Celebek az argentin őserdőben, reality show. A nézők szavazataikkal küldhetik őket bátorságpróbára, illetve menthetik meg őket a borzalmas feladatoktól

Kereső

Egyedi keresés

A Dzsungel Sztárok

REKLÁM

Utolsó kommentek

Hol vannak a celebek?

2008.10.12. 21:59 sorozat

A Blikk utánajárt, valóban az őserdőben szenvednek a celebek?

Egy hete a fél ország a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsort figyeli. A másik fele pedig azt találgatja, valóban olyan mostoha körülmények közé kerültek-e a hírességek, mint ahogyan azt az RTL klubos produkció készítői ígérték.

A képen balra a vízautomata


Német trükkök

Elvileg lehet ok a kétkedésre, hiszen a műsor német verziója pár évvel ezelőtt csúnyán lebukott. Az Ausztráliában forgatott show-ról kiderült, hogy a szereplők nem voltak elzárva a külvilágtól. „A vécéből hallani lehetett egy közeli autóút zaját – nyilatkozta az első, 2004-es német csapat egyik tagja. – A szervezők minden hüllőt és bogarat eltávolítottak a tábor területéről.”

Miután a német műsorban látható volt egy mesterséges tó, illetve annak fóliával bélelt széle, a Frontal 21 című műsor riporterei leutaztak a helyszínre, de az őrök nem engedték be őket a táborba. „Felhúztak egy konténerfalut, és mindenhová bevezették az áramot” – mondta Paul Waters, a közeli település egyik lakója. A tévések egy olyan ausztrál férfit is találtak, aki dolgozott a tábor felépítésén. „Műanyaggal kipótoltuk egy fa gyökerét, és üzembe helyeztük a ködgépeket. Azok szolgáltatták a reggeli dzsungelérzést” – magyarázta Craig Cutting, aki azt is elmondta, áttetsző fóliával fedték le a tábor területét, hogy a celebek ne süppedjenek el a sárban.

Nincs titok

A magyar verziót azonban nem az ausztrál helyszínen forgatják, a mi celebjeink avatták fel az argentínai tábort. Ennek ellenére számtalan feltételezés kering a neten, amelyek szerint a hírességek egyáltan nem olyan spártai körülmények között élnek, mint ahogyan az a képernyőn látható.

Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója határozottan cáfolta azokat a feltételezéseket, hogy például a celebek éjszakánként szállodákban aludnának. „A műsort 100 fős magyar és 150 fős argentin stáb készíti. Nem hiszem, hogy egy felelős, profi tévé egy ekkora stáb esetén megkockáztatna olyan nagy hazugságot, mint azt, hogy a celebeket szállodába viszi aludni. Ami ennyi ember előtt nem titok, az nem lenne titok a világ előtt sem az internet korában” – mondta el Kolosi, aki kérésünkre megválaszolta a neten feltett kérdéseket.
 

 

 

Az RTL Klub válaszai a kétkedők kínos kérdéseire


Miért csak Balázséknál hallható háttérzaj (madárcsicsergés, szélzúgás), miközben a táborban néma csend van?
Balázsék bejelentkezései élőben mennek, míg az összefoglaló anyagok felvételről. Az élő bejelentkezésnél teljesen más mikrofont használunk, mint a reality részeknél. Balázsék mikrofonja egyszerűen jobban gyűjti a háttérzajokat.

 

Az élő bejelentkezéseknél hogyhogy nem késik a műholdak sokaságán át érkező hang?
Egyetlen műholdon keresztül, egy jelben jön a kép és a hang, nem külön-külön. A nagy távolság miatt van késés, de a hang és a kép együtt csúszik 1-2 másodpercet, így ebből a néző semmit sem érzékel. Az ilyen rendszerben mindig van késés, ez nem távolságfüggő.

 

Miért nem lehet nézni őket élőben az interneten? Ez minden gyanút eloszlatna.
Ha élőben lehetne nézni, az lehetne igazán gyanús! Ma már Európában elképzelhetetlen, hogy valahol nincs internetes vétel, de az argentin dzsungelben tényleg nincs. Márpedig 24 órás netes adáshoz kellene egy folyamatos, megbízható internetkapcsolat. Ha egy műholdat csak emiatt miatt bérelnénk ki, az egy vagyonba kerülne.

 

Miért nem csapkodják magukat a dzsungelben a bogarak miatt a celebek?
A szereplők rendesen fel vannak öltözve, és kaptak bogárriasztó spray-t.

 

Hogy kerül a táborba vízautomata? Ehhez áram is kell – a fáklya sem igazi?
A műsorban is elhangzott, hogy a fertőzött víz miatt kénytelenek voltunk engedményeket tenni. A fáklyák igaziak. Áram persze van (generátorról), hiszen a kamerák sem széntüzelésűek.

 

 

Forrás: blikk.hu

 

Szólj hozzá!

Címkék: cikk sztár

A bejegyzés trackback címe:

https://celebvagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr23710656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása